Az Ön kritikusa, őszinte és pártatlan véleményekkel

A 10 hőstípus a filmtörténelemben [12.]

2019. március 29. - Kritikus 73

A "hős" megnevezés meglehetősen szubjektív "besorolás", hiszen beleértendő az életét nemes célokért feláldozó katonától a jó ügyekért küzdő harcoson át egészen a példaképnek tekinthető ikonokig szinte mindenki. A történelem és a szépirodalom mellett napjainkra a filmvilág is megteremtette a maga hőseit. Kérdés azonban: milyen hősök, hőstípusok születtek az elmúlt 100 év filmtörténetében? A Kritikus blog 10 alaptípust "szedett össze".

Gentleman hősök

heroes1.jpg

 

A hangosfilm megjelenésétől kezdődően, vagyis már az 1920 -as évek végétől lett egyre népszerűbb a mozivásznokon a gentleman-karakter, vagyis az úriember "figura", mely mindig elegáns, többnyire markáns megjelenésű és persze imádják a nők. Olyan nagy nevek fémjelzik ezt a hőstípust, mint Humphrey Bogart, Cary Grant, Clark Gable, Paul Newman, Gary Cooper, Henry Fonda vagy a későbbi időkből Pierce Brosnan és George Clooney. Kétségtelenül szeret(ne) hasonlítani rájuk a férfi-társadalom nagyobbik része és az egyes korszakok férfi ideáljai is többnyire közülük kerültek ki.

Western (párbaj)hősök

heroes3.jpg

A vadnyugati filmek, western mozik legtöbbje egy-egy hősfigura köré szövődik. Ezek a bizonyos hősök többnyire megtestesítenek egy bizonyos férfi ideált, mely jól körülírható jellemvonásokkal rendelkezik: vagyis szűkszavú, határozott, egyszerű gondolkodású és soha nem mutat gyengeséget. A western hősök magas fickók, erősek és kőkemények. John Wayne és Clint Eastwood ennek az archetipusnak jellegzetes képviselői. A legjobb filmek pedig: a Volt egyszer egy Vadnyugat, a Jó a Rossz és a Csúf, illetve A hét mesterlövész

Akcióhősök

heroes4.jpg

Korunk felkapott és népszerű hősei az akciósztárok. Chuck Norris, Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Jean-Claude Van Damme, Jason Statham, Dwayne Johnson és még sorolhatnánk, mind a gyors, látványos és gyakran véres erőszakfilmek sztárjai. Az akcióhősök filmjeinek szinte kötelező elemei a verekedések, a nagy autós üldözések, a lőfegyverekkel vívott harc és természetesen a rengeteg látványelem. 

Vagány zsaruk

heroes5.jpg

Leginkább a 90-es években volt népszerű, de napjainkban is közkedvelt archetípus a "vagány zsaru", aki mindig győz, mindent kiderít és rendszerint túlerővel bocsátkozik küzdelembe. A kategória altípusát képezik az olyan népszerű zsarupárosok, mint a Halálos fegyver mozik vagány hősei: Riggs és Murtaugh (akiket Mel Gibson és Danny Glover alakítanak), illetve a Miami Vice keménykedői, Sonny Crockett és Rico Tubbs (Don Johnson és Philip Michael Thomas). De ide sorolhatjuk a "műfaj" klasszikusait is, például a Derrick sorozat hőseit: Derrick felügyelőt és Harry Kleint (Horst Tapper és Fritz Wepper alakításában).  

Katona hősök

heroes6.jpg

A hős megnevezés eredeti képviselői azok a katonák voltak, akik a harcmezőkön hajtottak végre különleges feladatokat, néha életük feláldozásával. Ennek a kategóriának a filmvilágban akadnak könnyed képviselői, mint pédául az 1970 -es Kelly hőseiben szereplők és vannak drámai alakjai is, mint például "A szakasz" fő karakterei (Charlie Sheen, Willem Dafoe), vagy a Ryan közlegény megmentése című háborús dráma főszereplői (Tom Hanks, Matt Damon). 

Önfeláldozók

heroes7.jpg

Ide azok a hősök tartoznak, akik drámai módon, önmagukat áldozzák fel a többiekért, vagy nemes célokért, és nem feltétlenül katonákként. Nekem ennél a kategóriánál két hős ugrik be azonnal, az egyik Kurt Russel a 2006 -os Poseidon -ban, a másik pedig Bruce Willis az 1999 -es Armageddon -ban (noha azért special Arany Málna díjat kapott). Az önfeláldozó hősökkel készült filmeken mindig nagyon sok zsebkendő fogy (főleg a női nézők körében). 

Különleges képességűek

heroes8.jpg

Külön kategóriát jelentenek a Marvel és DC hősök. Utóbbiak körében Superman, Batman, Csodanő, Flash, Zöld lámpás, Aquaman, Zöld íjász, Joker, Lex Luthor, Macskanő vagy az Igazság Ligája a legfontosabb karakter, a Marvelnél pedig: Pókember, Vasember, Amerika Kapitány, Hangya, Hulk, Thor, Loki, Nick Fury, Sólyomszem, Higanyszál, Doctor Strange, Fekete Párduc vagy a Bosszúállók csapata illetve az X-men. Mindannyian speciális, emberfeletti képességek birtokosai.

Hétköznapi hősök

heroes9.jpg

Ritka, de létező kategóriát alkotnak a "hétköznapi hősök", akik átlagos karakterekből válnak egyszerre hősies alakokká, mint Charlton Heston az 1959 -es "Ben Hur" -ban, vagy Idris Elba a 2017-es "Hegyek közt" -ben, hogy két időben távoli példát említsek. De gyakran alakít hétköznapi hősöket Francis Ford Coppola kedvenc unokaöccse Nicolas Cage is, például a Nemzet aranya filmekben (Ben Gates történész bőrében). 

Kalandfilm hősök

heroes2.jpg

Ugyancsak külön "hős-besorolást" érdemelnek a kalandfilm hősök, mint Michael Douglas a Smaragd Románcában Jack Colton -ként, vagy Harrison Ford az Indiana Jones filmekben Dr. Jones -ként. Sőt, ami azt illeti a szerintem egyértelmű módon kalandfilmek közé sorolható Star Wars mozikban is, mint Han Solo. 

Vígjáték hősök

heroes00.jpg

Végül az utolsó kategóriát jelentik a vígjáték hősök, akiknél a nevettetés az elsődleges cél, a hősiesnek beállítható tettek mellett. Ide aztán rengeteg film tartozik, a legjobbak -- mint a Dutyi dili, Vaklárma, Van, aki forrón szereti, Csak egy kis pánik, Tizedes meg a többiek (hogy legyen már magyar film is a listán) -- olyan sztorit mesélnek el, melyben a szokatlan helyzetbe került főszereplők meglepő, (már-már tényleg hősies) húzásokkal tudnak csak megmenekülni. 

FB oldalunk itt érhető el!

logo_kritikusa.jpg

2019.03.29.(18:13)

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikusa.blog.hu/api/trackback/id/tr7114718865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2019.03.30. 12:39:23

A botcsinálta antihősök kimaradtak a listából.

_Wasp_ 2019.03.30. 12:49:50

nem érzem logikusnak a kategorizálást, a gentleman (mint a hős tulajdonsága) van párba állítva zsánerrel (zsaru-western-akció filmtípus), aztán meg a hős cselekedetével (önfeláldozó)

szerintem érdemelne a téma némi továbbgondolást, finomítást

Critic. 2019.03.30. 13:06:33

@_Wasp_: Nyitottak vagyunk a javaslatokra! Szóval, más jellegű kategorizálásra ötlet?

_Wasp_ 2019.03.30. 13:19:51

@Critic.: én alapvetően nem kevernék össze kategorizálási elveket, az említettekből például háromféle alapkategorizálást is csinálnék. Abból a listából amiket összeszedtetek, például lehetne három fő rendezési elvet csinálni amikre aztán aránylag könnyen fel lehetne fűzni a tipikus példákat, amiket a későbbi alkotások másoltak, finomítottak, vagy egyéb szempontból kiemelkedőek. Ami probléma lehet, hogy ezek mindegyike mondjuk terjedelemben megérne egy önálló bejegyzést, szóval megértem ha mégis baromságnak tartjátok.

példák rendezési elvekre a poszt alapján:

1. a hősök tulajdonságai alapján (külső-belső),
2. a zsáner alapján (pl western, romantikus stb)
3. a hős tettei alapján

példa első listára: Jó és rosszarcú hősök, akár bőrszín, felépítés, de a hitvány és a gáncs nélküli hősök is ide esnek. Akár a nem épelméjű hősök és a zsenik is ide eshetnek. Ez egy önálló kategorizálás

másodikra példa: western alaphősök (ha csak a jó a rossz és a csúf szereplőire gondolsz, már találsz is hármat :), de ennél persze sokkal több van, zsarufilm alaphősök stb) ez is egy önálló kategorizálást megér

Tettek alapján: ez a legproblémásabb lista, nehéz elválasztani a belső tulajdonságokról és a tetteket is nehéz egzakt csoportokra bontani, te itt példának az önfeláldozó tetteket hoztad, nyilván jó ellentétpár az önző tettek, de ide lehetne venni kicsit általánosabban a társadalmilag hasznos hősöket (reneszánsz ember? stb) a haszontalanaktól, a vállalkozó szellemben cselekvő hősöket a passzívan sodródóktól

Amit írtam ne vegyétek leszóló jellegű kritikának, mert ha gondolkoznom kellene rajta hogy sűrítsem össze ezt a témát egy olvasható méretű blogbejegyzésbe akkor izzadnék, mint kutya a vietnámi étteremben.

Critic. 2019.03.30. 14:07:09

@_Wasp_: nem rossz éppen, amit javasolsz, de mi nem akartuk nagyon túlbonyolítani a dolgot! :-))))

Tom Bradley 2019.03.30. 17:44:46

szerintem nem színészeket kellett volna példaként sorolnod, hanem konkrét karaktereket. Talán igaz az, hogy régen Bogart-tal vagy Wayne-nel nem játszattak más típust, de ma, illetve a közelmúltban Bruce Willis pl. három-négy általad felállított hőstípust is megszemélyesített. Őt egyébként - ha már egy helyre kellett volna besorolni - pont a vagány zsaruk közé tettem volna.

Kritikus 73 · https://kritikusa.blog.hu/ 2019.03.30. 19:23:53

@Tom Bradley: Karakterek, színészek, tipusok ... több oldalról is megközelithető a dolog. Amúgy a nagy színészek természetesen több kategóriába is besorolhatók (attól "nagyok"). Igen az öreg Bruce is ilyen.

gigabursch 2019.03.30. 20:52:28

Kimaradtak a hősnő típusok