Az Ön kritikusa, őszinte és pártatlan véleményekkel

A 10 legjobb kémfilm [15.]

2019. április 06. - Kritikus 73

A kémtörténetek sajátos kategóriát jelentenek a filmvilágon belül, mégpedig több filmes műfaj metszéspontjában, a thriller, az akció és a krimi határmezsgyéjén. Az ide tartozó sztorik közös jellemzője, hogy tekervényes történeteik középpontjában ügynökök, hírszerzők, katonák, rendőrök állnak, akik rendszerint idegen érdekcsoportok (más országok, terrorista szervezetek, hatalomra törő milliárdosok ... stb) veszélyes támadásait hárítják el, megmentve ezzel a világot (vagy csak az adott országot). Külön alkategóriát képeznek a vígjáték-kémfilmek, melyekkel most jelen poszt nem kíván foglalkozni (ezekről külön, talán egy másik alkalommal még lehet szó blogunkon). De most nézzük, melyek a műfaj legjobbjai:

10. A rettegés arénája (2002)

retteges.jpg

 

Tom Clancy (1947-2013) amerikai író több regénye is kiváló kémtörténetet dolgoz fel (pl. Férfis játékok, Végveszélyben, Vadászat a Vörös Októberre), de ezek közül A rettegés arénája (The Sum of All Fears) a legjobb, hihető alapsztorija miatt. Clany a regényt már 1991 -ben befejezte, ám a belőle forgatott  film csak 2002 -ben került a mozikba. A rendezői székbe, az 1992 -es (és zseniális) Komputerkémeket készítő Phil Alden Robinson került, míg a főszerepeket Morgan Freeman, Ben Affleck és Liev Schreiber kapta. Az egész lényege az, hogy egy szélsőjobboldali (konkrétan náci) szervezet atombombát vet be az USA területén, hogy összeugrasztva a nagyhatalmakat, egy új világrendet hozzon létre. (IMDb: 6,4) [Igen, az IMDb -n nem hasít, mégis jó film.]

9. Az U.N.C.L.E. embere (2015)

uncle.jpg

Guy Ritchie 2015-ben egy izgalmas és szórakoztatóan könnyed kémsztorival lepte meg rajongóit, melyhez magát a Supermant, azaz Henry Cavillt, a gyönyörű Alicia Vikandert (Tomb Raider) és az égimeszelő Armie Hammert szerződtette a főszerepekre. A végeredmény egy ütős, hidegháborúban játszódó akció-kémtörténet lett a 60-as évek német fővárosában (Berlinben). Bár a produkció nem mindenhol aratott osztatlan sikert, kiemelkedik az utóbbi évek kémfilmjeinek sorában (listánkra is ezért kerülhetett). Már az alapszitu sem rossz (amerikai - szovjet összefogás egy békét fenyegető szervezet ellen, a legjobb ügynökök közreműködésével), de a két főhős illetve a szexis Alicia hármasának összjátéka kifejezetten szórakoztató. (IMDb: 7,3) 

8. Kémjátszma (2001)

kemjatszma.jpg

A jobbnál jobb filmeket jegyző Tony Scott -- aki olyan sikerfilmek rendezője mint a Top Gun, Az utolsó cserkész, A közellenség, A tűzben edzett férfi és a zseniális Deja Vu -- 2001-ben is óriásit alkotott, a Robert Redford és Brad Pitt főszereplésével elkészített Kémjátszmával (Spy Game). Az érdekes történet több fordulattal is meglepi a nézőt, aki gyönyörködhet a budapesti helyszínekben és a kisebb karakterekben felbukkanó 8 magyar színész játékában is. Nathan Muir (Robert Redford) kiképző és egyben tanítómester is a sokkal fiatalabb Tom Bishop (Brad Pritt) mellett. Hírszerző párosuk jól működik, ám előbb egy váratlanul felbukkanó nő, majd egy balul sikerült kínai akció után (melyben Bishop fogoly lesz) kérdésessé válik kettejük jövője. (IMDb: 7,1)

7. A Bin Laden Hajsza (2012)

zerodark.jpg

Nyolc évvel ezelőtt, 2011 május 2-án óriási hírként járta be a világot, hogy egy amerikai különleges egység (egy Navy Seals csoport) helikopterekkel hatolt be Pakisztánba, majd elfogta és kivégezte a rettegett terrorista-vezért: Oszáma bin Ládent. [Őt vádolták a 2001-es, WTC tornyok elleni, 3 ezer ember halálát okozó terrortámadással.] Az akció hátterében azonban egy hosszú, 10 éves operatív munka állt, melynek résztvevőiről keveset tudott a nyilvánosság. 2012-ben aztán Kathryn Bigelow (A bombák földjén rendezője) kiváló filmet készített erről a bizonyos 10 éven át tartó nyomozásról, a gyönyörű Jessica Chastain főszereplésével. A film (Zero Dark Thirty) izgalmas bepillantást enged a CIA működésébe és akcióinak megtervezésébe. (IMDb: 7,4)

6. Bourne rejtély (2002)

bourne.jpg

A filmes sikerszériává vált Bourne-filmek legjobbját (a legelső epizódot) Doug Liman készítette el 2002-ben, a The Bourne Identity leforgatásakor. A minden percében rejtélyekkel és fordulatokkal teli történethez, remek akciójelenetek, autósüldözések és verekedések társulnak és persze Matt Damon kiváló játéka. A sztori szerint Jason Bourne múltját és valódi kilétét keresi, miután a tengerből kihalásszák (eszméletét vesztve), ám hosszú út vezet addig, míg kideríti: jól képzett ügynök és az igazi neve: David Webb. Fény derül a kormány-ügynökségek sötét terveire, ám bőven marad rejtély is a folytatásokra. Ezek közül csak a harmadik fejezet, a 2007-es Bourne-ultimátum tudta elérni a nyitó-epizód sikerét (8,0 pontot kapva) A második rész (Bourne csapda) 7,8, a negyedik (Bourne hagyaték) 6,7, a legújabb, ötödik fejezet, a Jason Bourne pedig 6,6 pontot kapott.  (IMDb: 7,9)

5. Mission Impossible V. (2015)

mission_impossible.jpg

A Mission Impossible filmek sorában az elsőségért három epizód vetekszik egymással: a 2011-es Fantom protokoll (IV. rész), a legújabb, 2018-as Fallout, Utóhatás (VI.epizód) és az ötödikként jegyzett, 2015-ös Rogue Nation (Titkos nemzet). Bár ezek közül az IMDb -n jelenleg a VI. fejezet, a Fallout vezet, 7,8 ponttal és a másik két epizód 7,4 pontos, blogunk mégis a Rogue Nationt tartja legjobbnak, mégpedig sztorija, akciójelenetei és színészi alakításai miatt. Kivételesen jó és erős csapat játszik ugyanis ebben a részben: Tom Cruise mellett Jeremy Renner, Simon Pegg, Alec Baldwin, Ving Rhames és a végtelenül szexi Rebecca Ferguson részvételével. A történet szerint az IMF (Impossible Mission Force) feloszlatásra kerül, Ethan Hunt csapatának mégis szembe kell szállnia a titokzatos Szindikátussal, különben a világot eluralja a káosz. (IMDb: 7,4)

4. A profi (1981)

profi.jpg

A profi (Le professionnel) egyike a legjobb francia filmeknek és a legkiemelkedőbb a 80-as évek kémfilmjei közül. A filmben 48 éves, de fantasztikusan jó formában lévő Joss Beaumont (Jean Paul Belmondo) jól képzett kormány-ügynök, akit egy afrikai vezető likvidálására küldenek, ám később főnökei -- egy új diplomáciai helyzet miatt -- meggondolják magukat. Az új szituban Beaumont feleslegessé válik, így fegyenctáborban végzi. Ám a "profi" megszökik és saját kezébe veszi a dolgok irányítását. A film zenéjét Ennio Morricone szerezte és legalább olyan híres, mint maga az alkotás. (IMDb: 7,6)

3. Hazugságok hálója (2008)

hazugsagok.jpg

A Közel-Kelet bonyolult konfliktusait tökéletesen bemutató, 2008 -as Hazugságok hálója (Body of Lies) egyike a műfaj legjobbjainak. Rendezője, Ridley Scott a világ egyik legjobb filmeseként egy izgalmas, magával ragadó és elgondolkodtató akciófilmet rakott össze, mely témáját tekintve az utóbbi 15 év egyik legjobb ügynök-sztorija és kémfilmje lett. A legfőbb karakter, Roger Ferris, a CIA legjobb ügynöke a Közel-Keleten. Folyékonyan beszél arabul és tökéletesen kiismeri magát a térségben. Célja elfogni Al-Saleem terrorista vezért, egy ügyes trükk segítségével. Közben azonban vadászból áldozattá válik és kiderül: néhol ott is lehet barát, ahol nem is sejtenénk. (IMDb: 7,1)

2. Casino Royale (2006)

casino_royal.jpg

Az IMDb -n és nálunk is a legjobb James Bond film, a 2006 -os Casino Royal, melyet az eddig elkészült 24 Bond részből máig a legtöbb pontra értékelnek a filmrajongók. Második helyen áll egyébként a Skyfall 7,8 ponttal, a bronzérmes pedig az 1964-es Goldfinger 7,7 pontot elérve. A Casino Royal sikerének titka a stílusos rendezés (Martin Campbellnek köszönhetően), illetve a szereplők játékában rejlő dinamika. Daniel Craig ebben az epizódban a legjobb és a két hölgy: Eva Green illetve Caterina Murino is egészen elvarázsolják a nézőket szépségükkel. A színvonalas akciójeleneteken túl kapunk egy hihető története is és Mads Mikkelsen személyében egy ideális főgonoszt. A kémfilmek listájának ezüstérmese így nem lehet más, csakis a Casino Royal (IMDb: 8,0)

1. Tű a szénakazalban (1981)

tua_szenakazalban.jpgAranyérmesünk egy régi klasszikus 1981 -ből, Richard Marquand rendezésében és Donald Sutherland főszereplésével. Az alaptörténet Ken Follett egyik legjobb regényének sztorija egy második világháborús német kémről, aki "Tű" fedőnévvel Angliában próbál információkat begyűjteni a tervezett nagy szövetséges partraszállásról. Egyéni harcot vív végtelen profizmussal és jéghideg kegyetlenséggel. Ám végül megállítják, de olyan valaki, akiről soha nem gondolnánk, hogy képes erre: egy törékeny nő. A tű a szénakazalban ma is élvezhető minőségű mű, izgalmakkal teli thriller, a kémvilág régi, háborús esszenciájával. (IMDb: 7,1)

+1 Suszter, szabó, baka, kém (2011)

baka_kem.jpg

A plusz 1 helyezettünk a 2011-es, Tomas Alfredson által rendezett Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy), melyben a főszerepeket Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, John Hurt és Mark Strong játsszák el. Ez a film a lassabb tempójú, kevésbé látványos és akciószegényebb, viszont elgondolkodtatóbb kémfilmek mintapéldánya, rengeteg remek alakítással. (IMDb: 7,1)

Ennyi a lista, mely teljesen szubjektív (bár hosszú gondolkodás előzte meg). Nyilván kimaradt seregnyi kémfilm, de az első 10-be értelemszerűen nem férhet be több; viszont várjuk véleményeiteket kommentben!

FB oldalunk itt érhető el!

logo_kritikusa.jpg

2019.04.06.(10:30)

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikusa.blog.hu/api/trackback/id/tr814742163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jericho 1 2019.04.06. 12:20:13

A James Bond - Ethan Hunt - Jason Bourne filmekből akár több is ide sorolható! Együttesen vagy 30-40 film készült ezekből.

HARP3R 2019.04.06. 18:03:01

@Jericho 1: A Bond filmekből eddig 24 készült, a Bourne filmekből 5, az MI filmekből pedig 6. Ez így összesen: 35 kémes film.

West Asia 2019.04.07. 08:54:03

Jó filmek! Kedvem támadt egyet-kettőt megnézni közülük! A profit például és a Hazugságok hálójábant.

Lasek 2019.04.07. 08:56:01

@HARP3R: Igazából 6 Bourne film van, az eredeti 1988-ast kihagytad, úgyhogy 36! :)

HARP3R 2019.04.07. 09:01:04

@Lasek: A Richard Chamberlain féle változat. Igaz! Valóban! Jogos!

Kritikus 73 · https://kritikusa.blog.hu/ 2019.04.07. 09:04:58

@legyetek: A 70-es és 80-as évek kem-filmjeből A profit és a Tű a szénakazalban -t választottuk.

subbee 2019.04.07. 09:28:46

Aki pedig szívesen hallgatna ilyen kémfilmes ihletésű zenéket: Soma fm: Secret Agent.

blaubner 2019.04.07. 09:31:38

jó választás, szinte mindegy, hogy milyen sorrendben, de ezek mind zseniális filmek. külön örülök, hogy beraktad a tű-t és a profit is.

ShotInTheDark 2019.04.07. 09:41:31

kém, kémkedés, ügynök, beépített ember - Fedőneve: Donnie Brasco, nem ?

zkabelnet 2019.04.07. 09:46:52

Azért a régieket sem szabad elfelejteni: pl. Hitchcock: Notorious

==T== 2019.04.07. 09:50:08

Kémek, mint Mi
ZseniKém, az ügynök haláli
Élni és Halni hagyni (szeritnem az egyik legstílusosabb Bond film)
Halj meg máskor (ez meg a másik)

Mr. Waszabi 2019.04.07. 10:04:38

Hitchcock: 39 lépcsőfok

Jenő jenő 2019.04.07. 10:35:47

Azt gondolom ,hogy kém film alatt legalább két nagy kategória van , az egyik az akció dúsabb a másikban szinte alig van akció , inkább elgondolkodtató , mint A suszter..
Mindegyik jó a maga nemében , attól függ mire vágyik az ember. Ez a lista is jó , kitűnő filmek vannak rajta. Természetesen vannak mások is, pl. A sakál napja .

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2019.04.07. 10:56:08

A keselyű 3 napjának be kellett volna férnie, persze szubjektív.
Megfilmesítésre vár az iraki (öböl) háborúról szóló Isten ökle c. Frederick Forsyth regény, letehetetlen.

Jancsiszeg1980 2019.04.07. 11:18:02

Hát azért igazán hiányolom a Michael Caine-féle kém filmeket is:
- Az Ipcress ügyirat (1965)
- Temetés Berlinben (1966)
- A negyedik záradék (1987) << nálam benne van a Top3 kémfilmben

Ezenkívül még:
- Kémek a sasfészekben (1968)
- Zebra kutatóbázis (1968)
- Telefon (1977)
- A keselyű három napja (1975)

A legjobb Bond film pedig (nem csak szerintem) egyértelműen a Goldfinger (1964)

Inceptio 2019.04.07. 11:30:31

@Jancsiszeg1980: A legjobb Bond-film 535 856 szavazat alapján (lásd itt: www.imdb.com/title/tt0381061/) a Casino Royal. A Goldfinger pontszáma "csak": 7,7 mégpedig 157 722 voks alapján! Úgyhogy NEM CSAK SZERINTEM a Casino Royal!

Halál kamionja mindenkit elgázol 2019.04.07. 11:35:57

@Inceptio: @Jancsiszeg1980:

Tokmind1 milyen a film, az utso 20 ev Bond filmjei viccnek is gyengek bar eleve ilyennek is indult egy parodianak.

De: Mig a goldfinger idejen meg lovas kocsival jartak moziba a magyarok eccer egy szokoevben, ma mar orrba-szajba toljak ra a mobiljara a sok cselednek az elozetest, nehogy lemaradjon az aktualis baromsagrol, meg ugye faszom se szavazott imdb-n akkor

HgGina 2019.04.07. 11:40:36

Ki volt Dr. Sorge?
És mert egy magyar is simán beleférne: Foto Háber

victor vacendak 2019.04.07. 11:53:33

A listán keverednek a realisztikus meg a mesefilmek... Utóbbiak nem kémfilmek, csak nem túl vicces paródiák...

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.04.07. 12:03:01

Mondjuk én a Kémjátszmát simán lecserélném a többek által emlegetett A Keselyű három napjára: ez is Redford, az is Redford, de az előbbit untam, az utóbbit nem. :)

A Tű a szénakazalban mint sztori nem rossz, bár az utolsó harmada egyértelműen Lady Chatterley szeretője-utánérzés, ám a külseje miatt Donald Sutherland szerintem egyértelmű szereposztási tévedés. Listavezető helye tagadhatatlanul meglepett, de hát az ilyen listák igazából mindig szubjektívek, ízlésről meg kár vitatkozni. :)

Szóra kész Szókratész 2019.04.07. 12:05:50

Atavasz 17 pillanata..:) Bár ez sorozat..

Szóra kész Szókratész 2019.04.07. 12:08:17

Nekem még nagyon bejött a Syriana (George Clooney, Matt Damon)

Kritikus 73 · https://kritikusa.blog.hu/ 2019.04.07. 12:09:17

@Field64: Nálatok is szubjektivek, nálunk is. Ilyen ez a "filmszakma"!

Szóra kész Szókratész 2019.04.07. 12:12:19

@Field64: Igen, tényleg érdekes elképzelni a filmet mondjuk A halál 50 órájából ismert Robert Shaw főszereplésével..

Critic. 2019.04.07. 12:18:29

@Field64: A Keselyűnél jobb a Kémjátszma. Szerintem!

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.04.07. 12:28:18

@Szóra kész Szókratész:

Robert Shaw. Igen, ez nem hangzik rosszul. Sutherland egyébként tényleg remek színész, ehhez kétség sem férhet. De a „nem elég, hogy ellenszenves náci kém, de még csúnya is” szerintem túl kézenfekvő klisé, ráadásul Donald a Huszadik században a „csúnya fasiszta” kliséjét már eljátszotta, amúgy elég jól. Szerintem. :)

@Critic.:

A kémkedés mint szakma szempontjából nem tudom megítélni. Mint laikus néző, engem A Keselyű... jobban elszórakoztatott, és nemcsak az izgalmak miatt, vagy a szívemnek oly kedves női főszereplő miatt, hanem azért is, mert valahogy jobban át tudtam érezni a CIA-s Turner helyzetét, mint a Kémjátszma szereplőinek helyzetét. És akkor még nem is szóltam az olyan remek epizodistákról A Keselyű...-ben, mint Max von Sydow, Cliff Robertson vagy John Houseman.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.04.07. 12:37:03

@Kritikus 73: "A 70-es és 80-as évek kem-filmjeből A profit és a Tű a szénakazalban -t választottuk. "

a "legjobb 10" -ben hogy lehet szempont a gyártás éve?

Szerintetek a legjobb 11-ből 9db az elmúlt 19 évben készült, 1981 előtt pedig semmi?

Kritikus 73 · https://kritikusa.blog.hu/ 2019.04.07. 12:42:43

@eßemfaßom meg áll: Nézőpont kérdése. Mi azt az elvet követtük a lista összeállításánál, hogy az első 10 közt legyen a 70-es és 80-as évekből is egy-két film. Mi ezt a kettőt választottuk, mert nyilván szerintünk ebből az időszakból ez a két alkotás a legjobb. Természetesen az 1981 előtti időszakban is készültek jó filmek (mint például az említett Keselyű három napja" mely 1975 -ös.) Épp csak bem fértek be az első 10-be. De mint a poszt végén is szerepel ez egy szubjektív lista. Ahogyan minden lista az, bárhol is jelenjen meg.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.04.07. 12:43:17

@Inceptio: A Casino Royal-t nem igazán merném Bond filmnek nevezni a szó "májnémizbond, dzsémszbond"-i értelmében. A maga pontszáma szimplán marketingsiker.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.04.07. 12:46:14

@Kritikus 73: de érted, ha a legjobbakat keresed akkor nem mondasz olyat, hogy "legyen benne ilyen meg olyan" mert akkor már nem a "legjobbakat" választod hanem az "ilyen meg olyan"-t . Persze ha nem érted mi a probléma az elvetekkel (és láthatóan nem érted) akkor hiába irok.

Critic. 2019.04.07. 12:46:52

@Field64: Én értelek, de a Keselyű akkor is nagyon lassú és kicsit unalmas is (lássuk be) A 30 alattiak számára meg pláne az (mondjuk én bőven 40 felett vagyok, de nekem is az) A Kémjátszma sokkal pörgősebb és izgalmasabb. De mint mondtad és mondtuk mi is: szubjektív az egész.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.04.07. 12:48:42

@Kritikus 73: "Melyik "mesefilm" a listán? "

Bourne
M.I.
de A rettegés arénája is közelebb áll egy scifihez mint a realitásokhoz

Inceptio 2019.04.07. 12:56:54

@eßemfaßom meg áll: Azért én nem marginálnám több, mint fél millió ember véleményét azzal, hogy a Casino Royal -t nem "igazi James Bond filmnek bélyegzem! Legfeljebb NEKED nem az, de a többségnek ez a legjobb a szériából!

Chris Kyle 2019.04.07. 13:02:51

@eßemfaßom meg áll: Szóval neked a Bourne-filmek és a Mission Impossible filmek mesék? Ajánlom akkor, hogy inkább dokumentum-filmeket nézz! Na, azok realisták. Szépen CSAK a valóságot mutatják! Jó szórakozást testvérem! :-)))

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.04.07. 13:17:26

@Critic.:

Bőven harminc felett vagyok, talán azért nem untatott A Keselyű..., és azért tartottam kevésbé érdekesnek a Kémjátszmát. :) A pörgősségről jegyezném meg, hogy a Matt Damon-féle Bourne-filmek is azért nem tudtak igazán magukkal tagadni, mert túl sok minden történik bennük, és annyira a végén áll össze (számomra akkor se mindig), hogy mi miért történt, hogy addigra az már nem is nagyon érdekel. :)

Teljesen egyetértek veled, hogy ez nagyon szubjektív dolog, függ attól is, hogy ki, mikor látta az adott filmet, milyen előzetes ismeretei vannak a témáról általában, milyen hasonló filmeket látott, milyen hasonló témájú könyveket olvasott, mennyire kedveli az alkotókat stb., stb. Nekem ezek a régi típusú kémfilmek jobban fekszenek (ámbár a Kémek a sasfészekbenre nagyon ráférne egy korszerű remake, sőt igazából a Tűre is!), és magam is hiányolok legalább egy Hitchcock-filmet a listáról, hiszen ő ezt a témát is nagyon jól vágta, például a Londoni randevú vagy A 39 lépcsőfok zseniális filmek, de nekem még a Szakadt függöny is nagy kedvencem, pedig azt nem tartják túl jónak.

Szóra kész Szókratész 2019.04.07. 13:21:18

@Szóra kész Szókratész: Aki nem is játszhatta volna el, hisz '81-ben már nem élt..

dr. mesterséges színezék 2019.04.07. 13:28:50

@Szóra kész Szókratész: Akkor a Nem kell mindig kaviár is.
Meg a Tanú... ürgebőr... micsoda ravasz ötlet!

Wilson11 2019.04.07. 13:30:51

Végül is csak a legjobb kémfilm maradt ki, Spielberg Münchenje (2005).

Minden más egy esti mese ahhoz képest.

Critic. 2019.04.07. 13:34:46

@Field64: Igen, nagyon viszonylagos, hogy ki milyen tempót kedvel a filmekben. Én már 46 vagyok, mégis idegesítenek a vánszorgó tempójú régi filmek. Szeretem, ha van lendület még egy kémtörténetben is. A Bourne-mozik például nagy kedvenceim, főleg a 2002-es legelső epizód, mely zseniális és megunhatatlan szerintem.

Az MI filmekben pedig azt szeretem, hogy a gondolkodás, agyalás egyensúlyban van a mozgalmas akciókkal. A végső elegy pedig nagyon ütős mindig.

A Hitchcock-filmek a műfaj nagy öregjei, de valahogy eljárt felettük az idő. Inkább csak könyvben jók már. Nekem eszembe nem jut elővenni egy ilyen filmet és két órát vele tölteni. Halálra unnám.

Az is tény, hogy a korosztályos problémák is árnyalják a műfaj megítélését. Egy 18-20 éves kölyköt rá nem veszel, hogy két órán át nézzen egy Hitchcock filmet (mondjuk ahogy írtam ilyesmire már én sem vagyok rávehető).

De ez is szubjektív. Mindenki nézze a neki valót. Ettől jó a filmezés. Mert mindenki megtalálja a kedvencét. Még a kémfilmek világában is!

dr. mesterséges színezék 2019.04.07. 13:36:41

@nagypapi: Forsythnak kb. az összes regénye témát érint és mint szakmabelinek, a témák történelmi hátterének vagy lehetséges történelmi hátterének feldolgozása miatt mind megérdemelne egy-egy terjedelmes filmet/minisorozatot.

Follettnek sem csak a Tű... az egyetlen ontopic sztorija, és hálistennek ő is imád elveszni a történelemi részletekben.

Chris Kyle 2019.04.07. 13:36:44

@Wilson11: Attól lenne kémfilm a München, hogy az izraeliek csapatot küldenek a merénylők megölésére??? Mi ebben a kémkedés? Ez inkább megtorlás.

dr. mesterséges színezék 2019.04.07. 13:40:25

@Chris Kyle: Rendesen megmutatja, hogyan áll össze támogatókból, tiszta házakból, tiszta járművekből és menekülőutakból egy operáció és annak a kémhátországa.

dr. mesterséges színezék 2019.04.07. 13:46:19

Tudtam, hogy valaminek eszembe kéne jutnia a Keselyűről.
Beugrott: Dominóelv.

Chris Kyle 2019.04.07. 14:03:45

@dr. mesterséges színezék: Nekem a München kapcsán a "kémkedés" rész kérdéses. Adott egy aljas merénylet, 11 halálos áldozattal (1972-ben), és adott egy megtorlást végző izraeli csoport, mely sorra kinyírja a terroristákat. Ez max egy nyomozási folyamat volt. Ha egyáltalán igaz az egész. Izrael ugyanis tagadja a Spielberg film hitelességét.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.04.07. 14:11:27

@Critic.:

Igen, nagyjából egyet is értek veled. Annyival viszont árnyalnám a dolgot, hogy az nem feltétlenül Hitchcockot minősíti, ha a mai fiatal generáció az ő filmjeit (vagy általában a régi filmeket) érdektelennek tartja. Olyan ez, mintha mondjuk olvasni is csak a kortárs írókat lenne érdemes, mert a régiek felett már eljárt az idő. :)

Számomra a túlpörgetett, látványcentrikus filmek azt szimbolizálják, hogy az új generáció talán túlságosan engedi magát megvezetni a látványtól, és mintha többet nem is nagyon várna a filmektől. Engem például a mostanság divatos szuperhős-filmekkel lehet kikergetni a világból. Baráti társaságban persze nem akarok hangulatrontó lenni, és elfogadom, ha a filmnéző partner(ek) ilyen filmet választ(anak), de gyakran tényleg elalszom rajtuk, mert gondolkodni nem nagyon kell közben, csak droidként kéne nézni őket, ami viszont az én szememnek egy idő után elég fárasztó.

Jó, hogy szóba hoztad a Mission: Impossible-t! Azt a sorozatot például egyértelműen szeretem, míg a Bourne-filmek valahogy nem ragadnak magukkal. Azzal egyetértek, hogy még az első Bourne a legjobb (és legérthetőbb), de akkor már inkább a Chamberlain-féle eredeti filmet nézem, ahogyan egyébként a Spielberg-féle München helyett is nekem jobban bejön a Gedeon pajzsa (vagy mi volt a korábbi filmverzió címe).

@dr. mesterséges színezék:

Frederick Forsyth! Faltam a könyveit, az egyik kedvenc bestsellerszerzőm, nekem sokkal jobban bejönnek a könyvei, mint Follet regényei.

A dominó-elv! Hú, de régen láttam! Akkor tetszett, talán újra is kéne nézni!

Critic. 2019.04.07. 14:26:47

@Field64: Én nem állítottam, hogy Hitchcock -ot minősítené, hogy a mai fiatalok (+én) nem szeretik már. A régi írók kontra kortárs szerzők párhuzam meg azért sánta, mert itt filmekről van szó, mely technikai kategória is, például a látvány miatt. És pont itt van olyan, hogy "eltelik valami felett az idő". EZÉRT és nem a történetek miatt lehet elavult egy film-stílus. Te például nézel Chaplin filmeket? Nem hiszem. De miért is nem? Hiszen egykoron sokan imádták. Sajnos azonban eltelt felette az idő: És nem a történetei, hanem kivitelezése miatt!

Amit a szuperhős filmekről írtál, azzal egyetértek. Hasonló a helyzet nálam is.

Viszont a Bourne franchise akkor is nagyon király! Főleg az első és a harmadik rész! :-) Imádom, nem tehetek róla! :-)

dr. mesterséges színezék 2019.04.07. 14:51:46

@Chris Kyle: Hogy egy hírszerző szervezet alapból mindent tagad, az munkaköri kötelessége. Azt is 20 éven át tagadta, hogy éppen ennek az akciónak a keretében szitává lőtte a marokkói pincért, akit összekevert az egyik terroristával, aztán a szokásos "már nem is tagadjuk annyira" módszerrel ismerte el a nyilvánvalót.

Hogy mennyire volt CSAK nyomozati munka, azt mutatja az a tény, hogy a nyomozást Izraelen kívül, jellemzően a hatáskörrel rendelkező rendőrségek ellenében folytatták, és a kivégzések sem a sarki késdobáló "leszúrom oszt hazaszaladok és bebújok az ágyneműtartóba" forgatókönyve alapján mentek.

Egy érdekes köny, ami a Münchent és Lillehammert is érinti:
moly.hu/konyvek/v-p-borovicka-izraeli-hirszerzok

dr. mesterséges színezék 2019.04.07. 14:56:37

@dr. mesterséges színezék: A moszadnál maradva: készült film Eichmann elrablásáról is, de kizárt, hogy eszembe jusson a címe, és nem is hagyott mély nyomot (tán azért nem, mert a sztorit már oda-vissza ismertem).
Fikciós, sőt kicsit sci is, de nagyon a szeren van a Brazíliai fiúk. Meg is sorozták pár díjra jelöléssel, de egyik sem jött össze.

Jancsiszeg1980 2019.04.07. 15:03:14

@Inceptio: mintha az imdb lenne a világ közepe... No offense. De például a Rotten Tomatoes szerint a Goldfinger 97%, a Casono Royale meg 94%. Na bumm. Ennek ellenére a különböző pontok alapján a Skyfall lett náluk az első... editorial.rottentomatoes.com/guide/james-bond-movies/4/

De a collider.com/james-bond-movies-ranked-worst-to-best/ szerint is a Goldfinger

Viszont a www.theguardian.com/film/2018/aug/24/james-bond-on-film-ranked szerint viszont a Csak Kétszer Élsz

A www.rollingstone.com/movies/movie-lists/james-bonds-best-and-worst-peter-travers-ranks-all-24-movies-154067/ szerint is a Goldfinger

A hiconsumption.com/2018/05/best-james-bond-movies-ranked/ szerint is a Goldfinger

Stb, stb... Szép sorban mentem végig a linkeken. Szóval lehet, hogy az imdb-n 654354-szer többen szavaztak a Casino Royale-ra, de azért a ha rákeresel Google-ban a "the best james bond movie"-ra - ami lehet, hogy nem árt, ha egynél több véleménnyel is szeretnél találkozni -, akkor kicsit árnyaltabb lesz a kép.

Amúgy a Casino Royale-t én is nagyon csípem, de a szívem a régi filmek felé húz :)

Inceptio 2019.04.07. 15:38:31

@Jancsiszeg1980: Ez csak azt jelenti, hogy mindenki mást tart mérvadónak! Én az IMDb - t mert annak a legnagyobb a nézettsége és szavazóbázisa. Nekem az IMDb számit, a többi nem érdekel. Szivem joga!

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.04.07. 15:41:58

@Critic.:

Tudom, hogy azt hiszed, hogy most direkt mondok ellent, de én bizony nézek Chaplin-filmeket! Most tudom őket igazán értékelni, mert gyerekként csak azt láttam, hogy egy cilinderes fickó csetlik-botlik, most meg sokkal többet értek az egészből, hogy ennek a humornak igenis volt/van mélysége. Arról nem is beszélve, hogy a manapság oly divatos infantilis és/vagy ízléstelen humor világdivatja idején mennyire felértékelődött a szememben Chaplin. Jó ideje szeretnék már írni róla a saját blogomban (sőt vendégszerzőként nemrég írtam is Plakátfiú blogjába az Aranyláz című filmjéről, csak végül a bloggazda nem használta fel), és minden bizonnyal erre sort is kerítek majd.

Értem a gondolatmenetedet, és hangsúlyozom, hogy eszem ágában sincs azt állítani, hogy az én nézőpontom/ízlésem jobb, színvonalasabb, korszerűbb stb., mint a tiéd. De én is csak a magam szemszögéből tudom nézni a dolgokat, és most is csak azt tudom mondani, bármennyire vizuális műfaj is a film, nem volna szabad ennyire a látványra leegyszerűsíteni egy film hatásmechanizmusát. Attól, mert manapság égbe nyúló felhőkarcolókat is építenek, még egy földszintes ház is lehet szemet gyönyörködtető látvány, bár lehet, hogy ezzel a hasonlattal se leszel kibékülve. :)

Én biztos vagyok abban, hogy mindketten nagy filmbarátok vagyunk, értjük és szeretjük a filmeket, még ha nem is mindig ugyanazokat. Hogy jöjjön még egy hülye hasonlat: a film is olyan, mint a kaja. Ki ezt szereti, ki azt, de ez sem a személyeket, sem a kaját nem minősíti, legfeljebb a szakácsot. :)

Critic. 2019.04.07. 16:12:41

@Field64: :-)))) Hááat, ha te tényleg Chaplin filmekre izgulsz, a te dolgod. Jó szórakozást hozzá! :-))))

HARP3R 2019.04.07. 16:23:49

@Jancsiszeg1980: A Rotten egy rakás fos. Igen, elvben kritikusok alakítják, mégis szar. Olyan filmeket sztárolnak, amelyek ultragázak. Az IMDb ér valamit egyedül. Akkora a bázisuk, hogy a legkevésbé lengethetőek be a végeredmények.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.04.07. 17:30:01

@Critic.:

Mindenkinek megvannak a maga privát perverziói. Kinek Chaplin, kinek Jason Bourne. :)

Szóra kész Szókratész 2019.04.07. 17:32:00

@Wilson11: Mondjuk abból pont a kémkedés rész maradt ki, hisz Abnerék vásárolták a likvidálandók tartózkodási helyére vonatkozó infót egy francia fickótól.
Ráadásul a Moszad teljesen ki volt hagyva a buliból. Ők is csak az újságokból értesültek a merényletekről. Egyébként jó film..

Szóra kész Szókratész 2019.04.07. 17:34:47

@Field64: Időközben javítottam magam, mert Shaw '81-ben már nem élt. Egyébként épp tegnap délután ment a film valamelyik csatornán..

Szóra kész Szókratész 2019.04.07. 17:36:13

@dr. mesterséges színezék: Meg a Mátyás király mesék..(Álruha, ugye..:)

Szóra kész Szókratész 2019.04.07. 17:49:13

@dr. mesterséges színezék: A címe: Eichmann.. Egyébként sok jelenetét itt vették fel Magyarországon 2007 táján..

dr. mesterséges színezék 2019.04.07. 17:55:22

@Szóra kész Szókratész: Köszi! Ha meg kellett volna találnom, biztosan így kerestem volna utoljára... valószínűleg túl sok kémsztorit olvastam/néztem. ;)
Belepillantva a magyar és globális pedigréjébe, látszik, hogy nem csak mellettem ment el a film.

dr. mesterséges színezék 2019.04.07. 17:57:40

@Wilson11: A Charlie Wilson háborúját neked kellett volna említened. ;)

Jericho 1 2019.04.07. 18:19:05

A James Bond filmek közül szerintem is a Casino Royal a legjobb, szoros versenyben az Aranyszemmel. A Goldfinger dögunalom (kétszer próbáltam végignézni, mindkétszer bealudtam rajta, előbb a 45. percnél, másodjára pedig az 58. percnél). A Skyfal -lal meg a vége a gáz: enyhén szólva baromság, hogy a brit hírszerzés első számú embere, egy skót vityillóban kell, hogy védekezzen egy szál ügynökkel, miközben harci helikopterekkel támadják.

Paracord 2019.04.07. 19:23:02

@Jericho 1: Jobb a Casino Royal, mint a Skyfall. És nem csak a vége miatt. Egyébként is.

ComLo 2019.04.07. 20:23:06

Fiatal koromban láttam (és azóta sem), de nálam a nyomasztó kémfilmes hangulat okán nálam mindenképp idejönne a Eastwood féle tűzróka. Vagy az messze nem volt olyan jó, csak az emléke??

Burn filmek ... tényleg egy elég fasza történetet alkottak, valamiért engem nem tudott beszippantani, de maximálisan elismerem.
Mission Impossible ... Knight Rider és A Team szintű sorozat leképezése nagy költségvetésre. Tom Cruize ide vagy oda, én mindig egy kicsit "gagyinak" éreztem az egész sorozatot, és azok a részek amiket végignéztem, tettek is ezért az érzésért ...
James Bond ... én abszolult megértem azokat akiknek a Casino Royal az ISTEN. Viszont az látni kell, hogy az esetek kb 90%-ban, azoknak tetszik a Craig éra, akiknek NEM tetszettek a korábbi Bond filmek. A Bond filmekben pedig nagyon nagy szerepe van a hagyományok tiszteletének, a kötött formátumoknak, a kvázi "sablonoknak" amiket használva, készültek a korábbi művek. Itt ilyenekre kell gondolni, mint a besétálás, és "képernyőre lövés", az epizód az elején, a hosszú főcím a címadó dallal, vagy az apróságok, az ital kérése, Q kütyüi, jóképű és elegáns Bond, vagy hogy minden filmben minimum két nőt megfektet Bond. Craig éra az első, ami látványosan belegázolt ezekbe, és sokat teljesen került. Ez szubjektív meglátás, de szerintem ettől még lehet bámulatosan jó akciófilmet csinálni, csak az már nem lesz igazi Bond film. Az pedig szintén szubjektív, hogy bármenyire is népszerű most, az az akciófilm, aminek a felében csak pókereznek, nálam nem számíthat tól jó értékelésre.

Paracord 2019.04.07. 20:27:41

Egyébként meg a többi, szintén nagyon jó kémfilm:

- Kingsman I-II. (2014, 2017)
- Vörös veréb (2018)
- Felhők közül a nap (1992)
- Nincs kiút (1987)
- A keselyű három napja (1975)
- A sakál napja (1973)
- Két tűz között (1994)
- Kémek a sasfészekben (1968)
- Kémek hídja (2015)
- Végveszélyben (1994)
- Vadászat a vörös októberre (1990)

Motorola 2019.04.07. 21:23:24

@Mamagaio: Pontosan, az az egyik legjobb szerintem is. Valamint a Deutschland 83 és az új évad, a Deutschland 86.

Szelid sunmalac 2019.04.08. 08:21:46

Tudom, a Ronin ungyan nem klasszikus kemfilm, bar az egyik szereplo bizony CIA-s es nem veltlen kerul a csoportba. En szeretem.

@Mamagaio: Oooo....meg egy muerto! Na vegre!

Szelid sunmalac 2019.04.08. 08:39:12

Meg aztan Austin Powers-t is lehagytak

Egy Hun Hunniából 2019.04.08. 18:49:10

A bigelow pics* egyik filmjét se vagyok/lerszek hajlandó megnézni az agyonhájpolt FOS "filmje" (a bombák földjén) végigszenvedése után!
A Suszter az jó (van mondanivalója, nem meseszerű a szorija) aztán van sok sok nem sci csak fi(kciós) "kémfilm". Az IM és a Bondok főleg ilyenek... Szerintem!

Goyo 2019.04.08. 20:13:28

Le Carré regényeiből készült minisorozatok szerintem többet tudnak visszaadni ebből a világból: www.imdb.com/name/nm0494170/?ref_=ttfc_fc_wr2

victor vacendak 2019.04.09. 08:03:41

@Kritikus 73: A Bond/Bourne/MI-filmek és a Rettegés Arénája.

victor vacendak 2019.04.09. 08:06:53

@Jericho 1: És az milyen, hogy a brit hírszerzés első embere, minden rosszfiúnak a saját nevén mutatkozik be?

Inceptio 2019.04.09. 20:37:03

@victor vacendak: Ha neked ezek mesefolmek, minek nézed őket? Ha meg nem nézed meg őket, honnan veszed, hogy "mesefilmek"?

kiskutyauto 2019.06.29. 16:29:52

007 és MI filmek szinte mind nagyon gagyik. Túlhájpolt, erőltetett és acsarkodva erőlködő fércmunkák zagyva sztorikkal. Egyik sem igényes kémfilm, sőt nem is kémfilm, inkább katonai ill állami bevetési ügynökökről szólnak; csak a látszata hogy kémkedés, amivel a felületes dilettáns tömeget elégíti ki. Némelyik rész valóban szórakoztatóbb némileg (szerintem 007-ként Moore volt a legjobb és az ő filmjei viszik a prímet, de az is csak a humora miatt, de ez szubjektív... de azok is túlhájpolt sefülesefarka logikátlan életszerűtlen zagyvalékok). Ethan meg hát ugye, ott személyi kultusz van, méginkább mint a Bond-nál, hisz ott csak ő lehet a győztes, az isten, a legjobb, a legyőzhetetlen mindenben top, hiszen rendező és producer is ugyebár. Sajnos ezen csúszik el az egész saga és legalább annyira összevissza, következetlen marhaságok, ha nem jobban, mint a Bond filmek. Agyhalottnak persze minden jó, csak a filmben zuhanjon le pár helikopter, legalább 30 halott legyen és pár száz (vaktöltény) tár kiürítve. A kőkemény top USA kém félnótás zömök babapofa (de persze a szintén apró Craig sem jobb, legalább az izmosabb)... hahaha... egy igazi titkosszolgálati bevetési tiszt ilyeneket reggelizik. Komolytalanok nagyon. Ha van pár poén a filmben (és ez amúgy a 007 sztoriknál is, ha lehet egy-két jót röhögni, annyi ami értékelhető), a John Woo rendezésű rész is csak azért említésre méltó, mert az akció jelenetek ugyebár nála mindig művésziek, vagy legalábbis próbálnak lenni, ez megdobta azt a részt, de a kémséghez semmi köze ennek sem ugyebár. Egy kém élete az nem harcból áll, ezt kéne megérteni! Ha harcolni kénytelen, akkor máris bukott. A Bourne, az inkább már katonai film, mint kém, bár végülis mindegy. Az is csak egy sablonokból épített, hatásvadász zagyvaság. Egyedül az első része talán ami tényleg ad valamit, a többi felejthető. Ahogy a Bond és Hawk filmek is mind. Szinte mindet láttam; nincs nagy baj a memóriámmal, de lényegében semmire sem emlékszem, némi autós üldözés, képtelen irreális ugrándozás és helikopterekkel szerencsétlenkedés, ami beugrik. Egy jó kémfilm, meg amúgy is bármilyen sztori, onnan indul, hogy NEM FELEJTED EL!!! Vannak filmek (nem sok), amit egyszer megnézel, lehet hogy 20 éve volt, de el tudod a sztorit mesélni, emlékszel szinte az egészre. Ennyi. Ez a mérce. Ha tudsz olyan filmet, kém ide vagy oda, ami ilyen számodra, átlagos memóriával és évi kb ezer film megnézése mellett, ami megmarad az agyadban, na az az ami jó! Nos pl a Brad Pitt féle Kémjátszma tán egyedül ilyen ezek közt, bár azt sem sorolnám azért a túl realista munkák közé, hiszen a szirupos szépfiús, milliárdos, pózőr hálivúd azon is jó ragacsosan átcsöpög. Ugyanez egyébként a baja a Bond és Hawk filmeknek, mivel mesésen gazdag rendező, producer, és sztár főszereplő van bennük, számukra természetes a mesés gazdagság a sztoriban is. 100 milliós kocsikkal bóklásznak stb... holott A VALÓDI KÉM VILÁGBAN BARÁTOM NINCS MESÉS GAZDAGSÁG (max ha a kormány megnyit egy pénzcsapot egy kiemelt ügyben, de az már nem is kémkedés általában, hanem inkább hadviselés ill diplomácia); a valódi kémek világa nem nagy költségvetésű; nem szánnak kockázatos akciókra a fejesek túl sokat, hogy aztán jó eséllyel elbukják. Low budget akciók vannak, amik kb 90%-a mikrobuszokban rothadás és kukkolás hallgatózás, a kémek ezzel töltik életüket és nincs éles fegyveres bevetés. Hiszen logikus, ha egy komoly nemzetközi kémkedés fegyveres harcba torkollik, akkor bebukott és jön a kommandó; majd akár háború is robbanhat ki belőle. Gondolom már érti, aki eddig nem, hogy ezek a filmek, csak a buta popcorn-közönség agymosására, és figyelme lekötésére, elterelésére és gondolatai eltorzítására létrehozott általános buta cirkuszt képezik.
Pár sorozat inkább, melyek szerintem sokkal inkább életszerű kémsztorik (pl a Homeland vagy még az Öltések közt az Idő is sokkal inkább autentikus).
A kémek 90%-a nem katona, nem kapott max csak szedett vedett instant kiképzést (mint amilyet a releváns filmjében Brat Pitt pl) vagy semmilyet, hanem spontán beszervezték, belekeveredett és beleragadt, vállalta csinálja. Ergo a legtöbb úgymond kém, az nem profi, nem katona, nem tanult szakmája ez, hanem valami miatt pont alkalmas az adott műveletre (ami 90%-ban megfigyelés, info ill adatszerzés és továbbítás titokban) és beszervezik. A legtöbbjük, ha lebukik, akkor elbukik, megbízói ritkán ismerik el, hogy az emberük volt, és börtönben rohad vallatják vagy ki is nyírják. Komoly kémkedés nem a Genfi tónál zajlik vagy éppen Monaco-ban és hasonló helyeken (ahogy ezekben, az itt tárgyalt a hülyeségekben történik), hanem pl Észak-Korea, Irán, Csecsenföld, Afganisztán stb; ahol mindenki árgus szemekkel figyeli nem-e vagy kém... Na ott beépülni a mutatvány. A filmekben látható, puccos, elegáns, kényelmes kémkedés minimális. Létezik, de nem jellemző és sok vizet nem is zavar. Továbbá ma már ilyesmi inkább interneten zajlik és drónokon, nem nagyon kell már álcákat felvenni, beépülni, belopózni stb...

kiskutyauto 2019.06.29. 16:32:35

Ezek a behatolós és valamit ellopós küldetések harccal, pedig NEM KÉM küldetések, hanem elit operatív (általában kommandós) akciók! Ezeket tapasztalt elit katonák csinálják, nem kémek.
Nézzünk szembe a szomorú ténnyel, az igazi kémek vagy kisbuszokban, vagy sitten rohadnak, esetleg valami nyomorult helyre illetve életbe kell beépülniük évekre és fárasztó szerepet játszani... bár néha stresszes, de alapvetően dögunalmas a melójuk. A kém nem ugyanaz, mint a bérgyilkos ugyebár, sem mint az operatív bevetési elitkatona... Az itt emlegetett blockbuster filmek ezt a hármat elegánsan összemossák...