A nyolcadik, befejező évad után egyértelműen kijelenthető, hogy hatalmas siker már nyolc esztendeje George R. R. Martin különleges regénye (A tűz és jég dala) és az abból készített, HBO által "megrendelt" sorozat, David Benioff és D. B. Weiss rendezésében. Címe: Trónok harca. A sokszereplős, összesen 71 epizódból álló alaptörténet kitalált, de helyszínei, építményei, fegyverei, életkörülményei és szokásai alapján akár a létező történelem középkorához is lehetne kötni, mégpedig nagyjából a X. - XI. századhoz. Bár természetesen ez egy kitalált világ -- és saját datálása szerint sztorija Aegon hódítása utáni 297. évben kezdődik -- fiktív térben és időben zajló, fantázia-szülte cselekményről van szó. Ugyanakkor felkelti az emberek érdeklődését a középkor iránt. Kérdés azonban: ennyivel jobb a kitalált "történelem" mint az igazi?
A válasz már csak azért is árnyalt, mert a Trónok harca több korszakot is összemos (annak dacára, hogy fő motívuma tényleg leginkább X. századi), a forgatókönyv és rendezés kora-újkori elemekkel is színesíti az összképet. Ráadásul meseszerű jelenségeket is bőven kapunk, melyek a legendák, mítoszok világát idézik. Aki elmerül ebben a történetfolyamban és látványtengerben, az egy kronológiai "katyvazban" találja magát a középkor "aromájával".
Bár Westeros és Essos kitalált területek, miként az uralkodói család, a Targaryen is a képzelet szüleménye, azért lehet párhuzamokat találni valódi történelmünkkel. A Királyvár ugyanis Konstantinápolyra, a Hét Királyság pedig a középkorban virágzó Bizánci Birodalomra emlékezteti a történelemben jártasabb nézőket. Ugyanakkor a városok képe inkább a XV. századi itáliai településeket idézi, a pénzgazdálkodás pedig - miként az egymással vetélkedő dinasztiák is (lásd Rózsák háborúja Angliában) teljesen kora-újkori. Képzavar a vallási-kulturális sokszínűség is, ami semmilyen mértékben nem jellemezte sem a középkori, sem a kora-újkori Európát (melyben mindig is a latin nyelvű és liturgiájú keresztény kultúra volt a "közös nevező")
Az ismert történelemmel való hasonlóságok és ellentétek ambivalens hatást kelthetnek (főleg a tizenéves fiatalokban), hiszen: egyik oldalon zűrzavart hagynak maguk után (torz és hamis képet a múltról, a középkorról), másik oldalon viszont kedvet csinálnak a történelem megismeréséhez és a középkor tanulmányozásához. Mondhatnánk erre, hogy egy kitalált térben és időben játszódó -- szinte egy másik dimenzióban nem létező földrészeken -- zajló történet hogyan lenne képes bármilyen képzavarra? A válasz éppen a valósággal való hasonlóságokban rejlik, hiszen mint említettük számtalan ponton nagyon is valóság- és történelem hű az egész.
A két végső kérdés így hangzik: melyik hatás billenti pozitív irányba a Trónok harca megítélését: a történelem iránti kedvcsinálás, vagy a megtévesztés; illetve a másik feladvány: miért egy olyan sorozat szerez hatalmas népszerűséget, mely kitalált és miért nem egy olyan, amely egy megtörtént középkori (vagy kora-újkori) eseménysort dolgoz fel?
Nos, abban a korban, amikor a gyerekek alig forgatnak könyveket és inkább a három dimenziós mozi-előadások, számítógépes játékok, szimulátorok, okostelefonok és általában az informatika kínálta látványvilágban élnek, a történelem (és főleg a történelem tanulás) erősen marginálódott helyzetbe kerül. Az érdeklődés fenntartása soha nem volt ennyire fontos, még olyan áron is, mely kiigazításokat követel rengeteg tekintetben.
A másik észrevétel: Egy fiktív történet mely nem köti az írót és a film-készítőket semmihez (vagyis nem kérhető rajtuk számon a korhű csaták, események, ruhák, fegyverek látványa... stb) a fantázia szárnyalását teheti lehetővé, ami eleve vonzóbb kilátás mindenki számára, mint a valóság. Nem beszélve mesebeli lények, sárkányok "bevetéséről" mely érthető módon nyilván kizárható egy történelmi jellegű film esetében. Az 1995 -ös Mel Gibson filmet, a Rettenthetetlent (Braveheart) annak idején ízekre szedte a történész "társadalom" és kapott hideget-meleget a produkció, amiért a forgatókönyv és rendezés nem követte pontról pontra a XIII. század Anglia valós eseményeit (látványvilágát). Nemes volt William Wallace (nem pedig paraszt) és nem hordhatott skót szoknyát sem (mert az csak később lett szokás) valamint a csaták sem úgy zajlottak ahogyan a film mutatja, nem beszlve arról, hogy egész sereg szereplő volt hibásan megjelenítve.
De hasonlóan járt még vagy tucatnyi másik film is, ami jelentősen megtörte a történelmi filmek készítésébe fogó producerek lelkesedését. Ám a fantasyk, marvelek,látványmozik kora közben felvirágzott, a Trónok harca soha nem járhat úgy, mint a Rettenthetetlen.
Hogy mi a Trónok harca sikerének titka? A látvány, a sokszereplős cselekmény és főleg a kiszámíthatatlanság, mely kizárja, hogy a valós történelmet ismerve megtudjuk mi fog történni az elkövetkező részekben. A Trójánál tudtuk: a város elesik és Achilles meghal, illetve a Rettenthetetlennél is tudtuk, hogy úgyis leverik Wallace felkelését, őt magát pedig kivégzi majd. Ám a Trónok harcában bármi megtörténhetett, a fantáziának semmi sem szabott határt.
Sokan csak az utolsó hónapokban, hetekben, napokban figyeltek fel a sorozatra. Egyikük, bizonyos Amy Cuddy (írónő) nyilvános fórumon (egy közösségi oldalon) kérte a Trónok harca rajongókat, hogy írják le egyetlen mondatban a sorozat lényegét. Az egyik vállalkozókedvű TV néző, William Shatner (színész) a következőket írta:
Egy szuperőrült, vérfertőzésben utazó család uralja a Hét Királyságot. Az északról érkező rosszfiúk mindenkit leakarnak igázni, ezért a legtöbben félreteszik az ellentéteket és együtt harcolnak ellenük. A győzelem után egy szuperőrült királynőt követnek, aki nem segített nekik harcolni és minden egy nagy katyvaszban és hatalmas csalódásban végződik. Vége.
Most valóban véget ért az utolsó évad is, mi pedig egyelőre itt maradtunk álmodni való nélkül, megfosztva egy történelmi látványvilág véget nem érő cselekvényfolyamától.
2019.05.22. (11:32)