Már 47 éve annak, hogy David Morrell 1972-ben megírta a Vietnámból hazatérő veterán, John J. Rambo történetét, mely 10 évvel később, 1982-ben meghódította a filmvilágot is, megteremtve a legelső epizódot, First Blood címmel. A sztori kétségtelen társadalomkritika a 60-as évek Amerikájának általános politikai légkörével szemben, mely elítélően, sőt ridegen és elutasítóan bánt a vietnámi háborúból hazatérő katonákkal. Ezek a harcosok azonban többnyire lelkileg sérülten érkeztek haza, poszttraumás betegségekkel, melyet súlyosbított a feleslegesség érzése és az egész társadalom felől érezhető közutálat.  

Ennek hátterében az amerikai média állt, mely a 60-as években (és a 70-es évek elején) gyilkosoknak, háborús bűnösöknek, a vietnámi nép lemészárlójának állította be az Indokínában szolgáló amerikai katonákat (sok esetben nem teljesen alaptalanul, bár a túlkapások, háborús bűnök nyilván nem mindenkire voltak jellemzőek).

Az eredeti történetben szereplő John J. Rambo is egy Vietnámból hazatérő katona, aki az amerikai országutakon gyalogol, a szabadban töltve éjszakáit, elhanyagoltan és a lakosság részéről felé áradó ellenszenvtől elfásultan. Amikor Will Teasle seriff (Brian Dennehy) "beleköt" és az első benyomás alapján ítélkezve (Rambo koszos, elhanyagolt külseje alapján bűnöző, munkakerülőnek gondolva a férfit), Rambonál betelik a pohár és szembeszáll a seriffel. Kettejük harca lángba borítja a települést és környékét, hiszen Rambo profi katona, "zöldsapkás" aki a kézifegyverektől a közelharcig minden területen jól képzett harcos. (A filmből képet alkothatunk az amerikai különleges alakulatok, azon belül is a zöldsapkások különleges képességeiről, legalábbis arról, amit a film készítői ennek kapcsán gondolnak.) A First Blood mégis egy ütősen erős alkotás, látványos akciókkal és elgondolkodtató üzenetekkel, az első benyomásra ítélkezés hiábavalóságáról és a háborús veteránok megbecsültségének problémáiról. (Ha meggondoljuk a hazájukat szolgáló katonák jobb sorsot érdemelnének, így a Ramboval való együttérzés igenis jogosan ragad magával bennünket még akkor is, ha a könyvben végül megölik a férfit.)

A második Rambo rész (First Blood II.) 1985-ben került a mozikba és még bőven a hidegháborús idők határozták meg stílusát (ahogyan az 1988-as harmadik epizódét is egyébként). Ez megint olyan történet, mellyel könnyen azonosulhatunk: Rambót ezúttal Vietnámba küldik ugyanis - ahol fiatalon (16 évvel korábban) ő maga is harcolt - és ahol a háború vége óta amerikai katonákat tartanak fogva jogtalanul.

Rambo feladata a foglyok hazahozatala, ami már csak azért is szinte lehetetlen küldetés, mert óriási túlerő őrzi őket. A filmet meglehetősen vegyesen fogadta a filmes szakma "esztelen akciófilmnek" nevezve George P. Cosmatos rendezését. Ugyanakkor a közönség tekintélyes része örömmel nézte meg a mozikban (idehaza akkoriban még becsempészett VHS kazettákon lehetett megtekinteni) és az IMDB -n is alig kapott kevesebb pontszámot, mint a legelső epizód. (Az értékelés egyébként jelenleg így alakul: legelső rész: 7,7 pont, második epizód: 6,5 pont, harmadik rész: 5,8 pont, negyedik fejezet: 7,0 pont, Rambo V.: 7,1 pont).

A harmadik Rambo film (1988) filmtörténeti csemege, mert nagyon jól szemlélteti, hogy miként változik a nemzetközi politika függvényében a filmek által gerjesztett ellenségkép és hogyan manipulálja a filmipar a nézők érzéseit, a mainstream politikai törekvéseknek megfelelően. A film cselekménye idején ugyanis, 1988-ban a szovjet hadsereg még megszállva tartotta Afganisztánt, ahol a hatalmuk ellen lázadó helyi törzsek (pastuk, tadzsikok, türkök, üzbégek) amerikai, pontosabban CIA támogatással vették fel a harcot. Ekkoriban a Reagan kormányzat még a "gonosz birodalmának" nevezte a Szovjetuniót és az afgánok voltak a jó fiúk. Rambo is őket segíti a franchise harmadik epizódjában, hősies küzdelmet folytatva lóhátról (!) az orosz harckocsik és harci helikopterek ellen. Amikor Sly egy szál magában néz farkasszemet egy orosz Mil Mi-24 (Hind) támadó harci helikopterrel, az kétségtelenül maradandó filmélmény a haditechnika rajongói számára (még ha harcászati szempontból nyilvánvalóan marhaság is az egész).

Ami a valós történelmi hátteret illeti, 12 évvel a Rambo III leforgatása után óriási fordult a nemzetközi helyzet: 2001 szeptember 11-én éppen az a szervezet rombolta le a WTC tornyokat, mely Afganisztánban még a CIA támogatását élvezte (vagyis az Oszáma bin Láden vezette Al-Kaida). Hirtelen az afgánok lettek a rosszfiúk és 2001 október 7-én az USA támadta meg a tálibok uralta Afganisztánt. A Rambo III ma már egy letűnt korszak mementója, ahol a mai helyzettel teljesen ellentétes világképet láthatunk. (Ez a film legfőbb, talán egyetlen érdekessége).

A franchise -ban a Rambo III után hosszú, 20 éves szünet következett és Stallone szép csendben megöregedett: 2008 nyarán betöltötte a hatvankettőt. Ekkor jött a "korszakalkotó" ötlet: Sly maga rendezzen még egy uccsó fejezetet, természetesen saját főszereplésével. Így született meg a negyedik epizód, nemes egyszerűséggel "Rambo" címmel. Ebben az egykori veterán Thaiföldön él visszavonultan, ahol egy olyan csoport keresi fel, mely a szomszédos Burmába szeretne eljutni, hogy az ott zajló polgárháború áldozatainak segítsen (ápolással, lelki támasszal, törődéssel). Rambo, csak a csinos és kedves Sarah Miller (Julie Benz) kedvéért vállalja el, hogy odavigye őket hajóján. A helyzet azonban eldurvul: először kalózok támadják meg őket (ezt még Rambo kivédi), majd a burmai hadsereg üt rajtuk (amit a nagy harcos nem tud elhárítani, mert miután partra tette őket, hazatér). Ekkor Rambo egy zsoldos csapattal indul el újra a kis csoport kiszabadítására. A negyedik rész már sajnos nélkülözi a korábbi fejezetek eredetiségét, a jó sztorit véres jelenetekkel pótolják. Az öregedő, 62 éves Rambo bár fizikailag még mindig jó formában van (főleg ha a hazai 62 évesekhez mérjük), nulla színészetet produkál és csak keserű, keménykedő pillantásaival próbál némi harcias hangulatot gerjeszteni. Gyengécske a végeredmény.

A negyedik epizód után már senki nem számított folytatásra, ám a közben 73. szülinapját is megünneplő Stallone mindenképp szeretett volna egy végső fejezetet. Ez lett 2019-ben az Utolsó vér. Itt már a történet maga is erősen "pöntyög": a családi farmon, Arizonában éldegélő és egy mexikói "fogadott családdal" szerető közegben tengődő harcos, egy mexikói drogkartellel kerül harcba, amikor barátja unokáját Gabrielle -t elrabolják. Rambo beindul és korát meghazudtoló keménységgel kezdi felszámolni a szervezetet. A korábbi években megszokott (és sokak által megszeretett) stílusjegyek ebben az epizódban már végképp eltűnnek, mindent elural a véres erőszak, mely azonban nem tudja pótolni a jó sztorit és a főszereplővel való azonosulás esélyét.

Az öt rész sajnos folyamatosan gyengülő tendenciát mutat: a legelső, 1982-es eredeti sztori a legjobb, valamivel gyengébb a második, vietnámi epizód, visszaesés a harmadik, Afganisztános történet és teljes csőd  a két utolsó rész (a 2008-as negyedik és a 2019-es ötödik fejezet). Mégis elmondható: a Rambo filmek egy egész korszakot kísértek végig és ma is nosztalgikus élményt nyújtanak sokak számára (többek közt bevallom, nekem is).

FB oldalunk itt érhető el!

2019.09.22 (18:29)