A "hős" megnevezés meglehetősen szubjektív "besorolás", hiszen beleértendő az életét nemes célokért feláldozó katonától a jó ügyekért küzdő harcoson át egészen a példaképnek tekinthető ikonokig szinte mindenki. A történelem és a szépirodalom mellett napjainkra a filmvilág is megteremtette a maga hőseit. Kérdés azonban: milyen hősök, hőstípusok születtek az elmúlt 100 év filmtörténetében? A Kritikus blog 10 alaptípust "szedett össze".
Gentleman hősök
A hangosfilm megjelenésétől kezdődően, vagyis már az 1920 -as évek végétől lett egyre népszerűbb a mozivásznokon a gentleman-karakter, vagyis az úriember "figura", mely mindig elegáns, többnyire markáns megjelenésű és persze imádják a nők. Olyan nagy nevek fémjelzik ezt a hőstípust, mint Humphrey Bogart, Cary Grant, Clark Gable, Paul Newman, Gary Cooper, Henry Fonda vagy a későbbi időkből Pierce Brosnan és George Clooney. Kétségtelenül szeret(ne) hasonlítani rájuk a férfi-társadalom nagyobbik része és az egyes korszakok férfi ideáljai is többnyire közülük kerültek ki.
Western (párbaj)hősök
A vadnyugati filmek, western mozik legtöbbje egy-egy hősfigura köré szövődik. Ezek a bizonyos hősök többnyire megtestesítenek egy bizonyos férfi ideált, mely jól körülírható jellemvonásokkal rendelkezik: vagyis szűkszavú, határozott, egyszerű gondolkodású és soha nem mutat gyengeséget. A western hősök magas fickók, erősek és kőkemények. John Wayne és Clint Eastwood ennek az archetipusnak jellegzetes képviselői. A legjobb filmek pedig: a Volt egyszer egy Vadnyugat, a Jó a Rossz és a Csúf, illetve A hét mesterlövész.
Akcióhősök
Korunk felkapott és népszerű hősei az akciósztárok. Chuck Norris, Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Jean-Claude Van Damme, Jason Statham, Dwayne Johnson és még sorolhatnánk, mind a gyors, látványos és gyakran véres erőszakfilmek sztárjai. Az akcióhősök filmjeinek szinte kötelező elemei a verekedések, a nagy autós üldözések, a lőfegyverekkel vívott harc és természetesen a rengeteg látványelem.
Vagány zsaruk
Leginkább a 90-es években volt népszerű, de napjainkban is közkedvelt archetípus a "vagány zsaru", aki mindig győz, mindent kiderít és rendszerint túlerővel bocsátkozik küzdelembe. A kategória altípusát képezik az olyan népszerű zsarupárosok, mint a Halálos fegyver mozik vagány hősei: Riggs és Murtaugh (akiket Mel Gibson és Danny Glover alakítanak), illetve a Miami Vice keménykedői, Sonny Crockett és Rico Tubbs (Don Johnson és Philip Michael Thomas). De ide sorolhatjuk a "műfaj" klasszikusait is, például a Derrick sorozat hőseit: Derrick felügyelőt és Harry Kleint (Horst Tapper és Fritz Wepper alakításában).
Katona hősök
A hős megnevezés eredeti képviselői azok a katonák voltak, akik a harcmezőkön hajtottak végre különleges feladatokat, néha életük feláldozásával. Ennek a kategóriának a filmvilágban akadnak könnyed képviselői, mint pédául az 1970 -es Kelly hőseiben szereplők és vannak drámai alakjai is, mint például "A szakasz" fő karakterei (Charlie Sheen, Willem Dafoe), vagy a Ryan közlegény megmentése című háborús dráma főszereplői (Tom Hanks, Matt Damon).
Önfeláldozók
Ide azok a hősök tartoznak, akik drámai módon, önmagukat áldozzák fel a többiekért, vagy nemes célokért, és nem feltétlenül katonákként. Nekem ennél a kategóriánál két hős ugrik be azonnal, az egyik Kurt Russel a 2006 -os Poseidon -ban, a másik pedig Bruce Willis az 1999 -es Armageddon -ban (noha azért special Arany Málna díjat kapott). Az önfeláldozó hősökkel készült filmeken mindig nagyon sok zsebkendő fogy (főleg a női nézők körében).
Különleges képességűek
Külön kategóriát jelentenek a Marvel és DC hősök. Utóbbiak körében Superman, Batman, Csodanő, Flash, Zöld lámpás, Aquaman, Zöld íjász, Joker, Lex Luthor, Macskanő vagy az Igazság Ligája a legfontosabb karakter, a Marvelnél pedig: Pókember, Vasember, Amerika Kapitány, Hangya, Hulk, Thor, Loki, Nick Fury, Sólyomszem, Higanyszál, Doctor Strange, Fekete Párduc vagy a Bosszúállók csapata illetve az X-men. Mindannyian speciális, emberfeletti képességek birtokosai.
Hétköznapi hősök
Ritka, de létező kategóriát alkotnak a "hétköznapi hősök", akik átlagos karakterekből válnak egyszerre hősies alakokká, mint Charlton Heston az 1959 -es "Ben Hur" -ban, vagy Idris Elba a 2017-es "Hegyek közt" -ben, hogy két időben távoli példát említsek. De gyakran alakít hétköznapi hősöket Francis Ford Coppola kedvenc unokaöccse Nicolas Cage is, például a Nemzet aranya filmekben (Ben Gates történész bőrében).
Kalandfilm hősök
Ugyancsak külön "hős-besorolást" érdemelnek a kalandfilm hősök, mint Michael Douglas a Smaragd Románcában Jack Colton -ként, vagy Harrison Ford az Indiana Jones filmekben Dr. Jones -ként. Sőt, ami azt illeti a szerintem egyértelmű módon kalandfilmek közé sorolható Star Wars mozikban is, mint Han Solo.
Vígjáték hősök
Végül az utolsó kategóriát jelentik a vígjáték hősök, akiknél a nevettetés az elsődleges cél, a hősiesnek beállítható tettek mellett. Ide aztán rengeteg film tartozik, a legjobbak -- mint a Dutyi dili, Vaklárma, Van, aki forrón szereti, Csak egy kis pánik, Tizedes meg a többiek (hogy legyen már magyar film is a listán) -- olyan sztorit mesélnek el, melyben a szokatlan helyzetbe került főszereplők meglepő, (már-már tényleg hősies) húzásokkal tudnak csak megmenekülni.
2019.03.29.(18:13)