Több, mint 35 évvel ezelőtt, 1983 november 22 -én szenzációs hír járta be a világot: egy alig 23 éves amerikai nőt menekítettek ki az óceánból - Hawaii közelében - miután 41 napon keresztül sodródott tehetetlenül és magányosan a végtelen vízen (gyakorlatilag reménytelenül és halálra ítélve). A nőt csont-soványra fogyva, végletekig kimerülve és kiszáradva, elcsigázottan vette fel egy japán óceánjáró.

Tami Oldham Ashcraft Tahitiről akart San Diegoba hajózni (6500 km-t megtéve) vőlegényével, aki már sok évnyi vitorlázó tapasztalattal rendelkezett. Kalandjuk azonban tragikus fordulatot vett, amikor utazásuk 21. napján (1983 október 12-én) egy óriási hurrikán alakult ki közelükben és 12 méteres hullámokkal "támadta meg hajójukat". A lány vőlegénye, a 34 éves Richard Sharp nem tudta megakadályozni, hogy a hajó tönkre ne menjen: eltört ugyanis az árbóc és használhatatlan lett a hajó navigációs rendszere is. Kétségbeejtő helyzetbe kerültek ivóvíz és élelem nélkül egy mozgásképtelen hajón (ami megdőlve, félig vízzel megtelve sodródott), több ezer kilométerre a legközelebbi szárazföldtől, a semmi közepén.

Tami Ashcraft 1983-ban és napjainkban

A megdöbbentő történet 1983 -ban világszerte nagy érdeklődést váltott ki, főleg, miután 2002 -ben Tami Ashcraft saját könyvében is megírta élményeit. Nagy sikert aratott művének azt a címet adta, hogy "Vörös ég a gyászban: a szerelem, a veszteség és a túlélés igaz története a tengeren" (Red Sky in Mourning: A True Story of Love Loss and Survival at Sea.) A sztori több újságban is leközlésre került, míg végül tavaly Baltasar Kormákur látványos és drámai kalandfilmet készített belőle, Shailene Woodley és Sam Claflin főszereplésével. 

A filmre azért figyeltem fel és azért is választottam elemzésem tárgyául, mert valós, megtörtént eseményeket dolgoz fel és az ilyen történetek számomra valahogy mindig érdekesebbek a fiktív sztoriknál. Ráadásul ez az alkotás valóban realista, a rendező sokszor konzultált az eseményeket megélő Tami Ashcrafttal a részletekről. A forgatás a Csendes-óceánon zajlott, a stáb gyakran több, mint 10 órát töltött a vízen, a partoktól látótávolságnál nagyobb messzeségben. Az eredmény egy lenyűgöző, élénk, eleven látványvilág lett, minden ízében hihető és reális köntösben. 

A mozivásznon kibontakozó történet egyszerre kalandfilm és dráma, mégpedig gyönyörű helyszíneken leforgatott jelenetekkel, Tahiti fantasztikus partjain és a nyílt óceánon, olyan hihetetlen szabadságérzet közvetítésével, mely szinte páratlan az elmúlt évek természetközpontú műveinek sorában. A forgatókönyv fokról fokra ismertet meg bennünket a főszereplőkkel: előbb a világjáró Tamival, majd a szenvedélyesen vitorlázni szerető (és jóképű) Richarddal. Mindketten olyan életre vágynak, melyben csak azzal foglalkozhatnak, amit igazán szeretnek: vagyis vitorlázással és a legszebb helyek felkutatásával, kötöttségek, korlátok nélküli, szabadon a természet és a tenger közvetlen közelében. Egymásra találnak, szerelmesek lesznek és végre boldogok. 

A tehetséges izlandi rendező nem lineáris történetvezetéssel, hanem az időben ugrálva, érdeklődésünket folyamatosan fenntartva, hol a fiatalok megismerkedését mutatva, hol pedig a katasztrófa utáni sodródással foglalkozva bontakoztatja ki a történetet. Egyszerre lehetünk mellettük Tahiti mesés partjain és éttermeiben, illetve a végtelen óceán közepén, elhagyatottan és reményt-vesztve.

A film első felében hol Tami és Richard egymásra találását, szerelmi kapcsolatuk kibontakozását láthatjuk, hol pedig szenvedésüket a hurrikán által tönkretett roncson. A mű második része már elsősorban Tami helyzetére fókuszál és bemutatja túlélésének körülményeit. Az üzenet erős: minden helyzetben van kiút, de kell egy társ, aki életben tartja bennünk a reményt. Ez a bizonyos társ pedig nem mindig van mellettünk a bajban, sokszor csak emlékeinkben, fejünkben, vagy szívünkben segíti a túlélést.

A Sodródás élvezetes, izgalmas, néhol meghökkentő, néhol pedig megható történet, szerelemről, küzdeni akarásról, túlélésről és a legnagyobb veszteségek elviseléséről. A főszereplők csak dicséretet érdemelnek, különösen Shailene Woodley, aki ugyan már a Beavatott filmekben is megmutatta tehetségét, most ebben az alkotásban egyértelműen bizonyítani tudta sokoldalúságát is. Ajánlom a valós történetek rajongóinak, tenger imádóknak, kaland és dráma kedvelőknek, illetve mindazoknak, akik szeretnének átélni egy érzelmi és testi "sodródást" a Csendes-óceán valamint a dráma hullámain. 

Értékelésemen sokat gondolkodtam, mert a film korlátait is figyelembe kellett vennem, mint a valós történet követésének "kényszere", a hajó nyújtotta helyszín térbeli szűkössége, a helyzet adta cselekmény-szegénység (mégis csak azt nézzük, hogy egy hajó sodródik a vízen) ... stb, melyekről a rendező és a stáb természetesen nem tehetnek. Mégis azt kell mondjam: amit ebből ki lehetett hozni, azt Kormákur és csapata kihozta. Értékelésem: 70% (alapsztori: 70%, rendezés: 80%, színészet: 75% látvány: 65%)

Facebook oldalunk itt érhető el

A film MAFAB adatlapja itt olvasható

2019.03.19.(22:45)